Idén a Mindszenthavi Mulatság főszervezője – az Edutus Egyetem – “Edutus Udvar” néven a GAPA Borászatba települ ki.
Az Edutus Egyetem, a Mindszenthavi Mulatság főszervezője, több mint harminc éve szolgálja a hazai és nemzetközi felsőoktatást: elsőként 1992-ben Tatabányán nyitottuk meg kapuinak, azóta pedig folyamatos fejlődéssel, bővülő képzési kínálattal és új telephelyekkel erősítjük jelenlétünket. Küldetésünk, hogy a térség egyetemeként ne csupán magas színvonalú tudást adjunk át, hanem aktívan hozzájáruljunk Tatabánya és Komárom-Esztergom vármegye tudományos, kulturális és gazdasági életének gazdagításához.
Képzéseinkben és programjainkban a gyakorlatorientált szemlélet, az innováció és a tehetséggondozás kap központi szerepet. Büszkék vagyunk arra, hogy országosan is egyedülálló laboratóriumainkban a legmodernebb technológiákkal dolgozhatnak hallgatóink, valamint arra is, hogy a világméretű WRO™ robotprogramozási verseny magyarországi szervezőiként segíthetjük a fiatalok szakmai kibontakozását. Hiszünk abban, hogy közösségünk erejével és tudásunk átadásával nemcsak hallgatóink jövőjét formáljuk, hanem a város és a térség fejlődését is szolgáljuk.
Október 10., péntek:
Regisztráció – 16:00 – 20:00 óráig (Edutus Udvar)
17:00 – Megnyitó: Rozgonyi István polgármester (Dereszla Delikátesz és Vinotéka)
Október 11., szombat:
10:00 – 22:00 malacsütés, látványkonyha, gyerekprogramok, kézműves sajtok
16:30 Bodrog Néptáncegyüttes Pacurka ifjúsági csoportjának bemutatója, utána táncház
18:00-20:00 Hoppál Mihály Band koncert
Október 12., vasárnap:
10:00-14:00 Rákóczi szólama: Nagy Csaba tárogatóművész előadása
10:00-14:00 látványkonyha, malacsütés, gyerekprogramok, kézműves sajtok
11:00-12:00 Hét-nyolc borász összehajol….hegyközség vezető borászai értékelik a 2025-ös évet
Kísérőprogramok
Kézműveskedés
kültéri gyerekjáték
kvíz
prés
mustkostolás
borkóstolás
gyalogtúra
kerékpártúra
Dottó kisvonat
látványkonyha, malacsütés
sajt, péksütemények
- 3916 Bodrogkeresztúr, Felső utca 2.
3916 Bodrogkeresztúr, Felső utca 2.

