Hot Jazz Band

Kezdőlap - Fellépők - Hot Jazz Band

PROGRAM

2019. szeptember 28. szombat 14:00

Kisfalucska Vendégház

A Hot Jazz Band annak a csodálatos zenei világnak a képviselője, melyet egyszóval jazz-korszaknak nevezünk. A ’20-as, ’30-as, ’40-es évek, a korai jazz, a szving és a dixieland revival kel életre tolmácsolásukban, repertoárjukon megtalálhatók az ugyanebből az időszakból származó magyar szerzemények is. Ez a zene olyan csillagokat idéz meg, mint Karády Katalin, Kalmár Pál, Kabos Gyula, Louis Armstrong, Benny Goodman, Bing Crosby és olyan komponistákat, mint Seress Rezső, Márkus Alfréd, Fényes Szabolcs, George Gershwin, Duke Ellington és Fats Waller.

Az 1990-es évek második felében egyedüli magyar jazz-zenekarként négy nemzetközi versenyt nyertek Franciaországban, ezek közt a legkiemelkedőbb a St. Raphael-ben megrendezett Nemzetközi New Orleans Jazz Verseny, ahol 54 zenekar közül hozták el az első díjat. Az amerikai sikerek sem maradtak el a zenekar életéből. A jazz szülőhazájában hat ízben jártak. A kaliforniai Sacramento-ban, a világ legnagyobb szabású jazz-találkozóján kétszer voltak a fesztivál legnépszerűbb zenekara.

A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat és az Ezüst Életfa díjat.

2015-ben páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként a hazai jazz-zenekarok közül elsőként részesült a legmagasabb állami kitüntetésben, a Kossuth-díjban.

Fodor László – klarinét, szaxofon
Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének, hangszerelés, zenekarvezető
Kovács Tamás – harsona
Szabó Lóránt – gitár, bendzsó
Juhász Zoltán – bőgő
Galbács István – dob

  • 3917 Bodrogkisfalud, Petőfi u. 16.

    3917 Bodrogkisfalud, Petőfi u. 16.